KEDVELED AZ AVON TERMÉKEKET ÉS SZERETNÉL EGYSZERŰEN HOZZÁJUK JUTNI? SEGÍTEK!

avon-lead-lbf.jpgMivel már egészen kicsi korom óta ismerem az Avon márka termékeit, úgy döntöttem, hogy tanácsadónő leszek, és milyen jól tettem. Sokkal egyszerűbb hozzájutnom a termékekhez, és még másoknak is segíthetek vele!

Megmondom őszintén, hogy az én bőröm nagyon kényes mindenféle szépségápolási termékre, így nem nagyon szeretek kísérletezni velük. Szeretem bevállalni a sminkcuccokat természetesen, azonban a testápolókat, szappanokat, hajsamponokat szeretem a biztos helyről megrendelni és megvenni. Számomra az Avon ezért is játszik borzalmasan fontos szerepet az életemben.

Nagyon kevés, vagy talán egy termékében sem csalódtam. Bevallom őszintén, hogy a parfümök nem tartoznak a kedvenceim közé, azonban vannak családtagjaim és ismerőseim, akik egy napot sem tudnának elképzelni imádott Avon parfümjük nélkül. És meg is értem. Nekem például ilyenek a vízálló szemceruzák, a szemöldök formázó készlet, a kézkrémek, és még rengeteg más dolog is, amit talán napokig sorolhatnék. Mint ahogyan azt a leadben is említettem, már kicsi korom óta szerves része az Avon márka a családomon belül, ugyanis míg kicsik voltunk a tesómmal, anyukám előszeretettel rendelt mindenféle dolgot, amit csak kiejtettünk a szánkon. Barbies tusfürdő, ilyen fürdőszivacs, olyan fürdőszivacs stb. És nagyon jól választott, hiszen soha, semmi probléma nem volt a bőrünkkel. 

Egyszerűen imádni valóak ezek az @avonhungary bronzosító gyöngyök �❤

Little Black Fashion HUN (@lbfhungary) által közzétett fénykép,

 

Borzalmasan nehéz volt mostanában a kedvenc termékeimhez hozzájutni, mivel teljesen be vannak táblázva a napjaim. Nem volt időm tanácsadót felkutatni, szóval úgy döntöttem, hogy be fogom vállalni ezt a feladatot én magam. Úgyis mindig kelleni fog valami, és hát még a címre is leszállítják. Nekem csak annyi a dolgom, hogy kiválasztom, megrendelem, majd kifizetem. És hogy miért is írom le ezeket Neked?

Meg mondom őszintén, hogy szeretnék Neked, és esetleg más ismerőseidnek, barátaidnak is segíteni. Ha szeretnél egy Avon tanácsadónőt, fordulj hozzám bizalommal. Én biztosan tudok neked segítő kezeket nyújtani ezzel kapcsolatban.

Nincs más dolgod, mint megkeresni engem az e-mail címünkön lbfhuninfo@gmail.com, ahol megbeszélhetjük a fontos tudnivalókat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://littleblackfashion.blog.hu/api/trackback/id/tr9012136739

Tetszenek a bejegyzéseim?

Támogasd munkámat, hogy

minél több érdekes témáról írhassak: 

INSTAGRAM

süti beállítások módosítása