WISHLIST 2017

wishlist-cover_lead.jpg

Újévi fogadalmaim sosincsenek, ezt is csak egy felesleges labelnek érzem. Ha valamit igazán szeretnék, elkezdem ma (vagy majd hétfőn) és számomra semmivel nem lesz az motiválóbb, hogy január van. De terveim, céljaim, ötleteim és kívánságaim mindig vannak. Most úgy döntöttem, az utóbbiakból összeszedek néhányat és veletek is megosztom, mert már nem bírom őket magamban tartani - nem lesz biztonságban a bankkártyám, ha egyszer elindulok erre a bevásárlókörútra. Arcápolás, smink, öltözködés...na de azért egy minimális kultúrát is próbáltam belecsempészni a listába. A teljesség igénye nélkül ugyan, de íme az én 2017-es kívánságlistám.

1. LUSH Herbalism

 wishlist_1_lush-herbalism_lbf.JPG

Legyünk őszinték, mindannyian szeretnénk minden LUSH termékből legalább egyet a saját kollekciónkba. De a minden mellett azért van egy konkrét termék is, amit kinéztem magamnak, csak valahogy még nem jutottam el odáig, hogy meg is vegyem. A Herbalismnek már a neve is elég árulkodó, de csak hogy még jobban el tudd képzelni: csalán, rozmaring, rizskorpa, kamillaolaj, rózsakivonat, darált mandula. Ugye, hogy már érzed is az illatfelhőt?

2. TONYMOLY maszkok

wishlist_2_tonymoly_lbf.png

Ha már az előbb megtisztítottuk az arcunkat, akkor jöhet a hidratálás. Végre itthon is egyre trendibbek a sheet-maszkok, ami remélem, azt jelenti, hogy hamarosan lehet majd TONYMOLY termékeket is kapni. (Ha csak én vagyok lemaradva és van már valamerre egy ilyen titkos hely, kommentben várom a koordinátákat. Légyszi.) Akármi is a célod a maszkkal, a TONYMOLY termékei között tuti, hogy megtalálod a megfelelőt. Nekem a rizses és az aloés a kedvencem. Pattanásosabb napokon pedig a teafaolajos. Ami igazán fontos, hogy természetesek és egyikben sincs parabén!

3. Caitlyn Jenner x MAC

wishlist_3_caitlynjennermac_lbf.jpg

Oké, szóval már lassan egy éve tudunk erről a kollaborációról, de naivan elhittük, hogy csak egy rúzsról lesz szó. Aztán láss csodát, egy 15 darabos kollekcióval állt elő a duó – többségünk legnagyobb örömére és a bankkártyánk kárára. Igazából szívesen kipróbálnám mindet, de amire igazán vágyok az a „Glowing Gold” szemhéjfesték (bár highlighternek biztosan többet használnám) és az „Authentic Red” rúzs, amit szerintem meg sem kell magyaráznom.

4. (és igazából 5. is) Egy kis NIKE őrület

wishlist_4-5_nike_lbf.jpg

Ahogy azt fentebb már említettem, az újévi fogalmakhoz egyáltalán nincs semmi közöm, de azért az edzős vonalat akarva-akaratlanul se tudom kihagyni egy ilyen listából. Pláne, amikor ilyenekkel dobálózik a NIKE. Először is itt vannak az új Metconok – az igazi wish talán amúgy is a teljes cipőfal lenne, de hadd legyek kicsit reálisabb. Én személyesen a DSX Flyknittel szemezek, amit direkt az egyensúlyérzéket és erőt is igénybevevő gyakorlatokhoz terveztek.

Ha pedig a fenti videóval még nem találkoztál, azonnal pótold! Amit FKA twigs művel a „do you believe in more?” kampány videójában, az valami eszméletlen és talán egy külön cikket is megérdemelne. De itt most az lényeg, amit reklámoz. A Nike Zonal Strength egy nagyon speckó nadrágkollekció beceneve. Ez az új technológia éppen azokon a területeken biztosít kompressziót és rugalmasságot, ahol arra szükség van, így a mozgás korlátozása nélkül csökkenti az izmok rázkódását. Én ebből is az edzőverziót néztem ki, ami a törzsizmoknak is plusz tartást ad, de ha te mondjuk futsz, akkor rád is vár a tökéletes nadrág. Én már alig várom, hogy ezt a kettőt teszteljem is - mondjuk egy jó kis hot iron órán.

6. Mondjon minél többet, minél rövidebben

 wishlist_6_dior_lbf.jpg

Mindegy, hogy az LGBTQ jogok, a feminizmus, a természetvédelem, az oktatás, a rászorulók segítése vagy akár az állatvédelem, vagy tényleg bármi. Amelyik ügy közel áll hozzánk, azt most már úgy is kinyilvánítjuk a felsőinken is, hogy nem a „hülye lázadó hippi”, hanem a chic jelző fog mindenkinek eszébe jutni a passzívagresszív feliratainkról. Én mondjuk a hónap minden napjára találnék valami beszólást, amit szívesen hordanék – de hogy valóban egyedi lehess, az üzletek helyett ehhez most inkább a DIY megoldásokat ajánlanám. (A képen is látható 2017-es tavaszi Dior kollekció darabjai például remek inspirálódási alapok, hiszen tökéletesen átjön rajtuk, hogy Maria Grazia Chiuri a divatház első női művészeti vezetőjeként debütált ezen a bemutatón.)

Szerencsére kezdem azt érezni, hogy ezek az ügyek nem csak a pólókon egyre trendibbek, de talán végre a társadalom is kezd felébredni, hogy bizony ezek vannak és bizony mindegyik fontos. #faithinhumanity?

7. Dave Eggers „The circle” című könyve

wishlist_7_thecircle_lbf.jpeg

Mindenképp el szeretném olvasni ezt a könyvet mielőtt kijön a film áprilisban (legalábbis Amerikában, hogy itthon mikor jön ki vagy, hogy jön-e egyáltalán, az majd még kiderül). A filmről csak annyit mondanék, hogy Emma Watson és Tom Hanks. Ugye? Szerintem is. (Emma Watsont és a Szépség és a Szörnyeteget meg hadd ne is említsem meg most inkább. #cantwait) Visszakanyarodva a könyvhöz: A Circle a világ legbefolyásosabb internetes cége, ami szinte minden netes kommunikációt összekötve egyetlen online identitást, egy teljesen új civilizációt eredményez. Amikor a főszereplő leányzó, Mae bekerül a céghez, ezt élete lehetőségének érzi, aztán hamar elkezdi megkérdőjelezni a magánélet, demokrácia és az emberi tudás határait. Nem tudom, hogy csak egy újabb regényre számítsak, vagy valami nagy társadalomkritikára, esetleg egy ijesztő utópiára, de már nagyon várom, hogy kiderítsem.

Képek forrása: lush.com; groupon.com; boboandmimi.com; nike.com; fashionista.com; fontsinuse.com

A bejegyzés trackback címe:

https://littleblackfashion.blog.hu/api/trackback/id/tr5012145163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tetszenek a bejegyzéseim?

Támogasd munkámat, hogy

minél több érdekes témáról írhassak: 

INSTAGRAM

süti beállítások módosítása